Cantitate/Preț
Produs

Wolf, G: Beth, a szövődmény


en Limba Engleză Hardback – 26 iun 2024
Szeretett Földünket egy ismeretlen, egész világot érint¿ fert¿zés támadja meg. A neve ¿patkóvírus". A járvány szinte egyik pillanatról a másikra, olyan rohamosan terjed, hogy el¿z¿ nap még a létezésér¿l sem lehetett hallani, huszonnégy óra múlva azonban a kormány mindenkit rákötelez, hogy szájmaszkot viseljen az utcán, és tartson egymástól másfélméteres távolságot. Patrick Lambert horroríró számára ez, mondhatni, ¿már nem az els¿ rossz hír" aznap. Ugyanis a járványról való értesülésének reggelén, tíz év boldog(nak hitt) házasság után, Beth, a felesége váratlanul bejelenti, hogy elhagyja ¿t. A férfi magyarázatok híján, semmit sem értve egyedül marad egy új, halálos vírus okozta, kilátástalannak ígérkez¿ helyzettel és bizonyos természetfelettinek t¿n¿ jelenségekkel, amelyek a szomszédjánál kezd¿dnek, aztán az ¿ lakásában is folytatódnak: A magába roskadt, depressziós, egyedüllétébe részben bele¿rült, hallucinációk által gyötört író észreveszi, hogy otthonában - munka közben, a kanapén mellette ülve - elkezd a semmib¿l el¿t¿nni, megszületni, felcseperedni egy Beth-re, a nejére gyanúsan hasonlító lény, aminek olyan a teste, mintha pókhálóból lenne összesodorva és gubóba göngyölve. Vajon van-e bármi köze ennek a jelenségnek a patkóvírus nev¿ világjárványhoz? Vagy csak Lambert veszítette volna el végleg a józan eszét? Mi fog történni, ha a ¿gubólény" teljesen kifejl¿dik? Valóban Beth lesz az? És azáltal visszatér Patrick-hez a szerinte minden ok nélkül távozott felesége? Vagy ezt csak a magányába bele¿rült író reméli? Akárhonnan is jött a teremtmény, de vajon kivé válik, és kifejl¿dve mire lesz képes ¿Beth, a szöv¿dmény"? Gabriel Wolf eddigi talán leghihet¿bb, ezáltal leginkább lebilincsel¿ horrorregénye, amit valódi, emberi félelmek és érzelmek, valamint sok drámai elem tesz izgalmassá, id¿nként pedig megdöbbent¿en meghatóvá. Nemere István el¿szavával.
Citește tot Restrânge

Toate formatele și edițiile

Toate formatele și edițiile Preț Express
Hardback (2) 23381 lei  3-5 săpt.
  BLURB INC – 26 iun 2024 23381 lei  3-5 săpt.
  BLURB INC – 30 mai 2025 23381 lei  3-5 săpt.

Preț: 23381 lei

Puncte Express: 351

Preț estimativ în valută:
4139 4825$ 3585£

Carte disponibilă

Livrare economică 06-20 februarie

Preluare comenzi: 021 569.72.76

Specificații

ISBN-13: 9798211994317
Pagini: 252
Dimensiuni: 132 x 209 x 17 mm
Greutate: 0.37 kg
Editura: BLURB INC